Európa Magyarország Programok

Egri hétvége: részletes ajánló Egerhez

Eger színes történelmének lenyomata máig meghatározza a térséget. Történelmi jelentőségű események reflektorfényében töltött évtizedeket, amelyek irodalmunkra, kultúránkra, identitásunkra is hatással voltak. A kötelező olvasmányoknak köszönhetően pedig Gergőnek szurkolva nőttünk fel.

Egri Bazilika

Egerbe érkezvén az első nagyobb látnivalónál érdemes kezdeni a barangolást. A bazilika a történelmi városrész szélén helyezkedik el (jelenleg felújítás alatt, de így is látogatható egy része). Az egri püspökséget még Szent István alapította 1001-1009 között, az évszázados csatározások során az épület többször is elpusztult, majd újjáépült. A mai változatának építését Hild József tervei alapján 1836-ban fejezték be. A templom hivatalosan a Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyház nevet viseli.

A neonklasszicista katolikus bazilika 40 méteres kupolájával, 17 méteres korinthoszi oszlopsorával egyike a mai Magyarország legnagyobb templomainak. A belső díszítésének befejezése közel 120 évet vett igénybe, a freskók zsúfolt, élénk színű bibliai életképeket ábrázolnak. A kupola díszítése Takács István mezőkövesdi festőművész munkája.

A hivatalos oldala: Látnivalók

Dobó tér

Régen piac, most a kulturális élet kiinduló pontja, amelyet középen Dobó István szobra díszít.  A szoborcsoport körül a Minorita templom, és barokk stílusú házak láthatók, amelyek közül az egyik teret ad a Városházának is. Gyakran kirakodó vásárok színhelye, látogatásunk idején pedig éppen az utcazenészek versenye zajlott, így minden utcasarkot, teret birtokba vett egy feltörekvő zenekar, és változatos zenéikkel megtöltötték a várost.

A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a leány két évvel fiatalabb. Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik. (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)

Vár

Az Egri vár, amely 1552-ben sikeresen védte a benne meghúzódókat a török invázió ellen, megalapozta hírnevét. Történetét még Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte, ma múzeumként látogatható a domb tetején, magas várfalakkal védett épületegyüttes. Kombinált jeggyel a vár, a kiállítások és Gárdonyi Géza otthona is látogatható.

Virtuális séta tehető itt. http://www.egrivar.hu/palota/

Fentről, a várfalon felvezető sétányról tornyok sokasága látható, csak a központi városrészen 9 templom található, sétatávolságon belül (Egri Bazilika, Minorita templom, Rác templom, Ferences templom, Ciszterci templom, Servita templom, stb.).

Minaret

Az egyik legérdekesebb látnivaló egy kisebb tér közepén álló minaret, amelyet a 17. században építettek. Azon kevesek egyike, amelybe fel is lehet menni! A nagyon szűk csigalépcsőn le, és fel is nagyon nehéz a haladás, de a kilátó részen sem lesz bőséges férőhely, itt is csak oldalasan haladva lehet megkerülni a tornyot. A kilátás pazar, és hihetetlenül egyedi élményt nyújt. Lefele haladva pedig lehet gondolkodni azon, hogy megmásznád-e napi öt alkalommal…   

Beatles Múzeum

Ez az, ami az én listámra nem kerül fel, de az ajánlóból nem maradhat ki. A kiállítás 2015-ben nyílt meg, két rajongó saját gyűjteményéből.

Bővebben: http://beatlesmuzeum.hu/

Varázstorony: Camera Obscura, Panorámaterasz, Csillagászti Múzeum, Varázsterem

Útban erre a Fazola kapu is megtekinthető, a díszes öntöttvas kapu a Fazola testvérek munkájának eredménye. A Varázsteremben interaktív fizikai kísérletekkel nézhetünk farkasszemet, illetve testközelben is ki lehet próbálni, ami remek program gyerekekkel.

Ízelítő: https://www.varazstorony.hu/eszkozok.php

Város a város alatt – séta

Ez a program is olyan, ami szerepel a listán, de csak ismerős vett részt rajta. A beszámolója szerint nagyon szórakoztató, információ dús séta részese lehetett. Bővebb információ elérhető innen: http://idoalagut.hu/

Szépasszonyvölgy

Ha pedig az Egri borvidék legjobbjait próbálnád ki, ajánlom a Szépasszonyvölgyi borbarangoló: az egri borvidék legjobbjai című cikket!

Ha nem maradnál le, csatlakozz hozzánk:

Facebook oldal:  Landolunk
Facebook csoport: Hurrá, landolunk!
Youtube: Landolunk
Instagram: monivoyage

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük