Az utolsó kenyai vándorló törzsek: Mennyit ér egy adag színes ceruza?

Mindig is csodáltam a hagyományaikat őrző, vándorló maszáj törzseket, amint a Masai Mara szavannában legeltették a teheneiket. Így nem is volt kérdés, hogy a Kenyai út alatt, a kevés szabadidőmben megpróbálom meglátogatni őket. 

A szabadidő szűkössége miatt szervezett túrára fizettem be: a One Horizon Egyesület (https://www.onehorizon.net/ ) egynapos útja tökéletes volt, két okból:

A civil szervezet minden túrából befolyt összeget a helyi közösségek megsegítésére fordít. Az alapító, Colin egy ausztráliai vállalkozásából fedezi a kenyai túravezetők és személyzet fizetését.

Másrészt februárban nagyon kevés turista van Nairobi környékén, és aznap senki más nem jelentkezett, így a kiscsoportosból privát túra lett.

Reggel, pontosan 8 órakor a túravezetőm, Solomon már várt a hotel előtt a terepjáróval – ezt azért fontos kiemelni, mert Kenyában a késés bevett szokás, minél fontosabb pozíciót tölt be valaki, annál több időt késik, és nem kezdik meg az ülést, amíg valaki hiányzik! A maszáj faluhoz vezető 2,5 órás úton pedig bármiről kérdezhettem Solomont, a maszájokról, a programról és az ő életéről is, ami a kenyai élet rejtelmeiről írt bejegyzést ihlette!

Solomon az autóval váratlanul félre húzott az úton és kért, hogy egy pillanatra szálljunk ki, ilyen látvány fogadott: elterülő Akácia fák, cserjék, kiégett fű, legelésző tehéncsorda…

A falu bejáratánál lévő kúthoz érve, csatlakoztunk a maszáj férfihoz, aki itatás után a legelőre terelte vissza a teheneit, és gyalog folytattuk az utat a manyáttákig. A manyatta vagy menyatta a kis vályogház neve, amely hogyományosan a maszájok otthona: kör formában botokat szúrnak a földbe, majd kosárfonáshoz hasonló technikával apróbb gallyakkal összekötik azt, végül tehénürülék és agyag keverékéből tapaszt készítenek, amivel bevonják a falakat. A szállás megépítése hagyományosan a nők feladata, a kivitelezés egyszerű és gyors, így a nomád életmódhoz igazodik. Csak ágy és asztal van benne, polcok nincsenek, minden eszközt és szerszámot az ágyak alatt tartanak.

A túravezető tolmácsolt, mert annak ellenére, hogy Kenyában az angol a második hivatalos nyelv, a maszájok inkább a közös szuahéli nyelvet beszélik, a törzsi nyelvek mellett.

A maszájok számára a tehén szimbolizálja a vagyont, egy jómódú férfinak legalább 20 darabos csordája van, amihez kecskék is gyakran társulnak. Fontosabb eseményekre egy-egy kecskét vágnak le: fiúgyermek születése, házasság, és kecskéket adnak a feleségért cserébe is, egyfajta fordított hozományként. A maszájok félnomád életmódot folytatnak, és mivel a területüket ketté vágja a Kenya-Tanzánia közötti határ, mentességet élveznek, és csordáikkal iratok nélkül léphetik át a határt.

A szabályrendszer nagyban lazult az elmúlt években, és azok, akikkel alkalmam nyílt beszélni már nem a menyatákban élnek és nem folytatnak nomád életmódot, de a tehén és a tartásával járó nehézségek megmaradtak.

A kisgyerekek már tanulhatnak, nemtől függetlenül. Régen csak a fiúk járhattak iskolába, mert a kislányok oktatására fordított kiadásokra nem megtérülő befektetésként tekintettek. Ez azzal függ össze, hogy a lányokat már törékeny korban odaígérték a leendő férj családjának, akik már előre megfizették a lány felnevelésének árát a szülőknek, szokás szerint kecskékben mérve. Ez a szokás még most is él, azzal, hogy a lányok idősebben mennek férjhez. A haladó szemléletmód ellenére a házigazdáim szerint illetlenség lenne nem hozzájárulni a felnevelés költségéhez, mert a hozománnyal ismerik el a szülők fáradtságos munkáját, és vigaszdíj is egyben, amiért elveszítik a lányukat.

Házasság után a lányok a férj családjához tartoznak.

Egy férfinak több felesége is lehet, és általában mindig fiatalabb és fiatalabb feleséget vesznek el, így megtörténhet, hogy nagy lesz a korkülönbség a férj, az előző feleségek és az új feleség között, ami sokszor konfliktust tud eredményezni. Az idősebb feleségek féltékenysége bántalmazáshoz is vezethet, és gyakori a családon belüli konfliktus is. Ha a konfliktus eredményeként a bántalmazott nő hazamenekülne a szüleihez, a szülők pár napon belül visszaviszik őt a férj családjához. A nő egyébként sem tartozik már az régi családjához és így kerülik el azt is, hogy a lányért cserébe adott kecskéket és javakat a férj visszakérje.

Miután a férfiak visszamentek a tehenekhez, és csak a nők maradtak velem a menyattában valami megváltozot, és egyre személyesebb élettörténetek kerültek elő. Az egyik nő elmesélte, hogy a férje egyszer annyira elverte, hogy öt hétig a korházban feküdt. Amikor onnan a szüleihez ment, és kérte őket, hogy fogadják vissza, a szülők visszakísérték a férjéhez. Érett a kérdés, hogy mennyit változott a közösség, hasonló esetben ők olyan helyzetben vannak-e most, hogy visszafogadhassák a lányaikat? Amire a válasz nemleges volt, és csend utána. A csendet megtörve az egyik asszony azt mondta, hogy nem fogadhatná vissza a lányát, de mivel már oktatásban részesült az lesz a kulcsa annak, hogy ilyen esetben tud majd dolgozni és a saját lábára állni, ha szükséges.

A lányok körülmetélése törvényileg tiltott már, mégis vannak törzsek, ahol még a mai napig szerves részét képezi a lányok felnőtté válásának. Ilyenkor a kenyai hatóságok nem a lányok családját büntetik, hanem a javasasszonyt, aki az eljárást végrehajtja, példát statuálva velük. Az idősebb nők kivétel nélkül átestek a beavatkozáson, az ok és indok pedig egyszerű volt:

Szülés esetén egymást segítik a helyi nők, mivel beérni a korházba nincs idő, főleg azért is, mert nem tudják pontosan mikor kell a babának érkeznie. Viszont a hiedelem szerint a nem körülmetélt nő betegséget és rontást hozhat más nőkre, úgyhogy őt nem volt szabad megérinteni, és neki egyedül kellett átesnie a szülésen.

A körülmetélés ellenére is az egyik körünkben ülő nő egyedül szülte meg a kislányát, mivel senki más nem volt a közelében, maga kötötte el a köldökzsinórt. Bátor, igaz? Én valószínű a vér látványától is rosszul lennék, erre mindannyian nevetni kezdtek és felvilágosítottak, hogy ha vérrel kezdődik a szülés, akkor ott baj van… a segítség pedig távol.

A többi történet nem teljes, mivel talán nem is nekem szólt…

A menyattában egyszerre csak egy férfi lehet, mielőtt bemenne a kis vályogházba a bejárat mellé támasztja a botját, jelezve a többieknek, hogy bent tartózkodik. Szokás szerint ugyanahhoz a törzshöz tartozó férfiak meglátogathatják az asszonyokat, ha a férj nincs otthon. Ilyenkor a nő dönthet arról, hogy elhagyja a kunyhót, vagy megossza ágyát a vendéggel. Viszont előfordulhat olyan is, hogy egy csoport férfi megy a nő után és elviszik egy semleges helyszínre. Utóbbi esetben már bevett szokás, hogy ilyenkor a férjet telefonon érik el és megegyeznek az árban, egy kecskét vagy tehenet felajánlva ki tudja váltani a feleségét.

A fiúgyermek érkezése öröm, és tiszteletére kisebb ünnepséget szerveznek. Ilyenkor egy kecskét vágnak le, hogy bőségesen legyen étel. Az egyik anya szomorkásan mesélte, hogy az utolsó gyereke születése mennyire megviselte, hosszú időn keresztül vajúdott, míg végül egy kislánynak adott életet. Mivel kislány érkezett nem tartottak ünnepséget, és kecskét sem vágtak.

Távozás előtt elővettem a pár doboz színes ceruzát és zsírkrétát, amit ajándékba vittem, még itthonról. Az ajándékot csend fogadta, és Solomon ajánlotta fel, hogy szétosztja az ott üldögélő nők között. Kibontotta a dobozokat és egyesével osztotta szét a négy nő között, az utolsó két zsírkrétát pedig két-két darabba törte, hogy biztosan egyenlő mennyiség jusson mindenkinek.

Szerinted mennyire bántam meg, hogy csak annyit vittem? A visszaúton javasoltam Solomonnak, hogy a jövőben állítsanak össze egy listát, hogy ha a többi látogató ajándékot vinne, előre tudhassa, hogy mire van szükség.

További képeket és történeteket találsz itt is:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top