Valle de la Luna – Marsbéli táj az Atacama sivatagban

A San Pedro de Atacama faluhoz vezető út két völgyön vág keresztül: a Valle de la Muerte-n és a Valle de la Luna-n, így mindenki elsőként ezt pillantja meg. Extra szerencse, ha ez épp naplementekor történik, és a transzfer kedves sofőrje felajánlja az anyósülést: ide nézz

Útszélén legelésző vikunyák, és a lemenő nap fényében sárgáról vörösre, majd ibolya színre váltó vulkánok fogadnak.

Hol is vagyunk?

Az Atacama gyorstalpaló után már tudhatod, hogy a világ legszárazabb helyén járunk, a Salar de Atacama sósivatag szélén. A fennsíkot ezen az oldalon az Andok határolja, ezt a részét pedig Sós hegységnek nevezik (Cordillera de la Sal). A Salar de Atacama közepét is felül lehet múlni szárazságban, a Valle de la Luna ezt könnyedén meg is teszi – ugyanis ez a világ legterméketlenebb vidéke. Itt tényleg nincs semmi (szemmel látható) élet, csak kő és homok…

Látnivalók

A völgy leggyönyörűbb látványossága a különböző szél formálta szobrok és alakok.

Az erős napfényben csillognak a só-, és egyéb kristályok a felszínen, ahonnan a szél elfújta a homokot. Viszont egy furcsa fehér réteg is megfigyelhető, ami bevonta a hegyek többségét. 2015-ben és 2017-ben a szokásostól eltérően eső esett a Hold Völgyében, ami hatására a felszínen megjelentek a baktériumok és gombák, azok alkotják az érdekes, fehér bevonatot. A nevét sajnos elfelejtettem és nem találom, de az idegenvezető szerint ezek a mikroorganizmusok játszottak szerepet az élet kialakulásánál. Egyébként érdekes tudományos cikkek jelentek meg, párhuzamot vonva az Atacama sivatag és a Mars között:

Visszatérve a Földre a következő állomás az Amfiteátrum, ami egy félkör alakú érdekes formáció. A láthatatlan élővilág megóvása érdekében csak meghatározott keskeny utakon lehet haladni, a szabály betartását pedig parkőrök felügyelik.

Innen az első gyalogtúra következik, ki a legmagasabb homokdűnéhez. A homok itt sötétbarna szürkés árnyalattal, és sokkal darabosabb, mint a finom homokú Huacachina dűnéinél. Az út első szakaszát a terepcipő alól kifutó homok nehezíti, mire megtanulod a járási technikát, és az ösvény szélén, a kövekre lépkedve haladsz, elfogynak a kövek és egy meredek rész következik, ki a dűne tetejére. A magasság és meleg miatt nehéz haladni, de a félórás út után ez tárul eléd. És hirtelen mindenről megfeledkezve mászol a szirten, a távolabbi részre, ahol csak pár ember bandukol.

További történeteket találsz itt is:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top