Nem szokásom a „leg”-ekre vadászni, az Atacama sivatag pedig nem is volt tervben, de épp olyan intenzitással tombolt a tél a Tűzföldön, hogy legtöbb látnivalóhoz eljutni sem lehetett, ha egyáltalán sikerült volna landolni Punta Arenasban (ilyenkor a gépek gyakran visszarepülnek Santiagóba, vagy egy közelebbi városban landolnak). Maradt az Atacama sivatag, ami földrajz óráról ugyancsak ismerős volt. De mivel lehet kiérdemelni a világ legszárazabb helyének jelzőjét?

Hol vagyunk?
Az Atacama sivatag Peru déli, Chile északi részén terül el. A Salétromháború (Csendes-óceáni háború) óta északabbra került a Chilei határ, így a nyersanyagban gazdag részek ide tartoznak, arról, hogy a helyiek hogyan emlékeznek a konfliktusra, és jelenleg milyen megítélése van a szomszédos országoknak a későbbiekben írok. A legszárazabb része a Salar de Atacama, vagyis az Atacama sósivatag, egy 3051 km² nagyságú terület, 2500 m átlagos magassággal, ami a fennsík szélein 4000 m is lehet.

Földrajz ismétlés
Salar de Atamcama-t a Csendes óceán felől a Domeyko Kordillerák, a keleti részről pedig az Andok vonulata zárja közre, ami gátolja az esőfelhők bejutását a fennsíkra, ha egyáltalán kialakul itt esőfelhő, mivel az Antarktisz felől érkező Humboldt áramlat hideg levegője megakadályozza a meleg levegő felfele áramlását és ezáltal a felhőképződést is. Mindezt tetézi a Baktérítő, ahol az egyébként száraz, meleg levegő csapódik le, ez okozza azt, hogy a világ legszárazabb sivatagai a Baktérítő és a Ráktérítő mentén alakultak ki (Szahara, Atacama-, Namíbiai-, Arab sivatag, stb.).
Maga a fennsík a Domeyko Kordillerák felgyűrődésekor keletkezett, az új hegyvonulat az óceán egy részét kiszakítva zárt öblöt hozott létre, ahonnan lassan elpárolgott a víz, maga után hagyva a sót. (Nagyon leegyszerűsítve).
Honnan van mégis víz?
Legnagyobb mennyiségben a hegyekről lefolyó csapadék szivárog be a fennsíkra, ennek köszönhetően a Salar (sósivatag) szélein bőségesebb a növényvilág is. Viszont mivel a talajban még mindig ott lapul a só, ahogy beljebb folyik a víz, egyre nagyobb lesz a sótartalma. Emellett itt olyan gyorsan párolog el a víz, hogy nincs ideje sókristályokat alkotva megragadni, mint a Salar de Uyuni-ban, hanem a só szimplán „kicsapódik” a felszínen, távolról olyan benyomást keltve, mintha havas lenne.
Néhol viszont földalatti víz tör felszínre, ami rendszerint nagyon magas sótartalmú. Egyébként az egyik chilei vezető, Pinochet furcsa víziója volt, hogy fákkal kell teleültetni a fennsíkot, a projekt viszont a mandátumával együtt véget ért, a fák többsége, amelyet addig ültettek, kiszáradt, pár sáv kivételével, ahol földalatti folyamból tud táplálkozni a fa. A nagy sivárság közepette így egy kisebb erdő látható.
Mindemellett létezik egy „sivatagi köd”-nek nevezett jelenség is, mikor a Csendes-óceánról érkező párát a szél áramlatai befújják a hegyek által körülölelt részekre. A köd akár 95%-os víztartalmú is lehet, ami egyes növényfajoknak éppen elég.
Milyen érzés szó szerint a bőrödön érezni a szárazságot?
Nem kellemes! Nagyon sok folyadékot, levest és gyümölcsöt fogyasztva is látványosan szárazabbak lettek a szélnek kitett részek: kézfej, arc, nyak. Már Punoban (Peru déli részén) is a táska könnyen elérhető zsebében tartottam a krémet és az ajakbalzsamot, itt viszont a zsebembe költöztek, és minden ivás után használtam (ennek ellenére az első nap után kihasadt az ajkam). A fejre kötött kendő is alapkelléke volt a mindennapi outfitnek, akárcsak a réteges öltözködés, ami biztosította, hogy az 5 percenként változó hőmérsékletet bírni lehessen, akár túrázás közben is.
Hogy miért volt fontos mindezt elolvasni? A következő bejegyzések egy-egy természeti látványosságról szólnak majd, könnyebb lesz megérteni a furcsa természeti jelenségeket, ha kellően megalapoztuk a bevezetést.
Ha nem maradnál le hasonló tartalmakról, csatlakozz hozzánk:
Facebook oldal: Travelaroundfb
Facebook csoport: Travelaround
Youtube: Travelaround.hu
Instagram: travelaround.hu
Hírlevél: Feliratkozás